kezdolap
bemutatkozás
események
versenyzok
edzok
edzéstervek
aerobic
szolgáltatások
áraink
órarend
partnereink
Kiss Attila a Vezér-Fitness szineiben kíváló erdményekkel tért haza az alábbi versenyekről:
  • 2010.07.10. E-ON Mountain Bike verseny, 4-ik hely
  • 2010.08.15. Kékesi Csúcstámadás, az előkelő 9-ik hely 300 indulóból.
  • 2010.08.28. Jávorkúti Hegyi időfutam, 6-ik hely
  • 2010.09.04. Gyöngyös-Mátraháza hegyi verseny, szintén dobogós 3-ik helyezés.

    Gratulálunk a sok szép eredményhez!

    A Vezér -Fitness edzői Csepregi Évi és Kecskés Zoltán a Campus Olimpián 2010.07.21-én igazi bulis hangulatú órákat tartottak.
  • A fotók megtekinthetők itt

    2010-ben első alkalommal gyerekfitness tábort szerveztünk. Június 21-től június 25 -ig a lányok minden reggel a a fitnessterembe érkeztek ,majd reggeli után játékkal folytatták a napot. Minden délelőtt volt mozgásos foglálkozás: tánc., akrobatika, nyújtás és egy gyerekpszihológus is tartott nekik egy játékos foglalkozást. Délben sétálva mentek ebédelni . A délutáni programok nagyon szinesek voltak:- volt közös mozizás, a Marmaduk kutyakomédia című filmet látták a gyerekek, aztán állatkert látogatás is volt egy másik nap. A vidámparkban visongva probálták ki a külömböző játékokat és kalandokat.

    Fitness versenyeken felvett dvd-ket is néztek a lányok,ahonnan ötleteket merítettek egy saját "verseny ruha" megtervezéséhez.Ez természetesen csak papíron történt, de nagyon lekesen rajzoltak. Készítettek egymásnak fellépő sminket és frizurát is. Az Aktivity volt a kedvenc játék apihenő időszakokban. Rengeteget labdáztak az udvaron és futásban is szépen szerepelt 1-2 lány.
    Nekünk edzőknek is kellemesen és szórakozva telt el ez hét a lányokkal.

    A www.cívishír.hu oldalon egy interjút is olvashatnak , amit a lányokkal és az egyik edzővel készített az oldal egyik újságírója.

    Jövőre újra várunk benneteket, és természetesen minden érdeklődőt.
    A fotókhoz jó nézelődést!

  • A fotók megtekinthetők itt

    2010-ben újra elkápráztatták a nézőket a gyerekfitness csoport tagjai 2010 június 12-én szombaton. A nagy meleg ellenére hatalmas tapsot és rengeteg gratulációt kaptak a lányok. Kelemen Laura és Veres Dóra egy duó gyakorlattal kezdte a műsort. Aztán a csoportos bemutató következett amit Veres Dóri tanított be a lányoknak egy Michael Jackson számra. A fellépők név szerint: Veres Dóra, Kelemen Laura, Burai Fanni, Rácz Eszter, Mészáros Petra, Nagy Kata, Póta Sarolta.

    A csoport jóval nagyobb létszámmal gyakorolt egész évben a különböző fellépésekre.Ezen a fellépésen azért csak heten léptek fel, mert a csapat többi tagja már vakációzik.
  • A fotók megtekinthetők itt

    Május 16-án vasárnap egy jó hangulatú fergeteges Kangoo-maraton délutánon "ugráltak" a kedves vendégek. A zenét DJ.STAMMER szolgáltatta élőben, a Debreceni HOME nevű szórakozóhely Dj-e. Az órákat ÉVI, LACI és ZOLI tartották, akiknek köszönjük a kedves közreműködésüket és munkájukat. A fotókat nézegetve kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat.
  • A fotók megtekinthetők itt

    A "Főnix kupa Debrecen" díjáért kerékpáros versenyen 2010.04.25-én a KISS család rengeteg éremmel tért haza.
  • U-13-AS FIÚ KATEGÓRIÁBAN:
        - 2. HELY: KISS HUNOR MÁTÉ, VEZÉR FITNESS
  • U-13-AS LÁNY KATEGÓRIÁBAN:
        - 4. HELY: KISS KINCSŐ, VEZÉR FITNESS
        - 5. HELY: KISS VIRÁG, VEZÉR FITNESS
  • MASTER 1 KATEGÓRIA:
        - 5. HELY: KIS ATTILA, VEZÉR FITNESS

    Igy a Csapat versenyben az előkelő 2. helyezést hoztuk el.

    Ismét érmekkel tértek haza kerékpárversenyzőink a König Trade Balmaz Nagydíj országúti kerékpárverseny időfutamáról 2010.05.01-én.
  • U-14-es fiú kategória:
        - 1. hely: Kiss Hunor Máté, Vezér Fitness
  • U-14-es lány kategória:
        - 2. hely: Kiss Virág, Vezér Fitness
        - 3. hely: Kiss Kincső, Vezér Fitness
  • Felnőtt férfi kategória:
        - 1. hely: Kiss Attila, Vezér Fitness.

    Gratulálunk a szép eredményekért!

    A GÖNCZY PÁL UTCAI ÓVODA JÓTÉKONYSÁGI KERTIPARTYJÁN LÉPETT FEL A GYEREK FITNESS CSOPORTJA. NAGY TAPSSAL ÉS RENGETEG FINOMSÁGGAL JUTALMAZTÁK ŐKET. A HANGULAT FERGETEGES VOLT, MINDENKI JÓL ÉREZTE MAGÁT AZ ÓVODÁSTÓL A NAGYSZÜLŐKIG EZEN A NAPSÜTÉSES DÉLUTÁNON.
  • A fotók megtekinthetők itt

    2010 márc 27-én Debrecenben került megrendezésre a "BRUTAL CHALLENGE" elnevezésű verseny ahol a Vezér-Fitnessből 3 fő képviseltette magát nagyon szép eredményekkel. Ez a verseny egy országos versenysorozat, összesen 6 időpontban, 6 helyszínen lesznek a versenyek.

    A női kategóriában Hajdrik Mária teljesítette az ezüst szintet, a férfi kategóriában Sulyok Dávid is az ezüst szintet. Lukács Márton is szépen szerepelt, nagyon picivel maradt el a bronz szinttől. A nőknek 4000 kg kellett megmozgatni ahhoz , hogy versenyben maradjanak. Marcsi 7440 kg-ot mozgatott meg összesen, a férfiaknak 10000 kg volt a cél, Dávid 15751 kg-ot és Marci 9809 kg-ot mozgatott meg összesen.

    Külön gratuláció Sulyok Dávidnak akit az elért eredménye alapján beválogattak az Országos versenybe.
  • A fotók megtekinthetők itt

    Kiss Attila a Vezér-Fitness kerékpáros versenyzője a közelmúltban megrendezett országúti kerékpár versenyen a Masters kategóriában az előkelő 7-ik helyen végzett.
  • Kiss Virág és Kiss Kincső a 13 éves lányok kategóriában 2-ik helyezés
  • Kiss Hunor Máté a 13 éves fiuk kategóriában 2-ik helyezés.

    A "kangoo-csapat" ismét fellépett Debrecenben a Kölcsey Központban megrendezett sportrendezvényen.
  • A fotók megtekinthetők itt

    A "kangoo csapat" a Hajdúszoboszlói "egészség" napon is elkápráztatta fergeteges bemutatójával a vendégeket, majd Csepregi Éva aerobic és kangoo edző egy közös tornára hívta a teljes kint lévő embertömeget. A fotókat nézegetve jól érezte magát fiatal és idős egyaránt.
  • A rendezvényen készült fotók megtekinthetők itt

    2009.június 13 és 14-én a Vezér-Fitness kangoo csapata és gyerek versenyzői újra felléptek és színesítették a Debreceni Pulykanapok 2 napos rendezvényét. A lányok vidám hangulatban ugráltak, a gyerekek pedig kedvenc verseny gyakorlatukat mutatták be.
  • A rendezvényen készült fotók megtekinthetők itt

    2009. júniusában is megrendezésre került a már "hagyományosnak" nevezhető Gyerekfitness záróverseny. Az ünnepségen résztvevők egyaránt jól szórakoztak. A kislányok nagyon ötletes koreográfiákat mutattak be a szüleiknek, nagyszülőknek és meghívott vendégeknek. Természetesen az edzők pontoztak, értékeltek. Minden kislány ajándékkal térhetett haza, amit a Vezér-Fitness tulajdonosai adtak át. Néhány látványos pillanatot megörökítettünk. Ime a fotók...
  • A rendezvényen készült fotók megtekinthetők itt

    2008.június 7-én és 8-án a debreceni Pulykanapokon újra sikeresen szerepeltek a Vezér-Fitness gyerekfitness, kangoo-jumps és tae-bo fellépő csapatai. Ezen a hétvégén remek hangulatban voltak a gyerekek és felnőttek egyaránt. A fotókat nézegetve Önök is jól szórakoznak majd.
  • A rendezvényen készült fotók megtekinthetők itt

    2008.JÚNIUS 13-ÁN pénteken nagy sikerrel zárult egy háziverseny keretében a 2007-2008-as év a gyerekfitness csapata számára.
    A gyerekfitness főként 6-és 13 év közötti lányok körében nagyon közkedvelt. A csapat nagy része készült erre a napra egy kis gyakorlattal amivel megörvendeztette a szüleit, nagyszüleit és az edzőit. A végén megjutalmaztuk őket, mindenki kapott oklevelet, érmet és jól szórakoztak.
  • Néhány fotó az örömteli pillanatokról megtekinthető itt

    2008 Május 29-és újra nyílt nap volt a Vezér Fitnessben, ahol mindenki nagyon jól érezte magát.
    A Kangoo órán Évi vezetésével igazi bulis hangulat volt, mindenki táncolt az "ugrálócipőkben". Az új órán, a kettlebellen, Bánszegi Zoli írányításával dagadtak az izmok az " ágyúgolyó " emelgetésétől. Aztán következett a Tae-bo a Tolnai testvérek vezetésével. A hangulat ezen az órán is fergeteges volt.
    Estére már olyan sok volt az érdeklődő, hogy a spinning órát néhányan csak nézni tudták.A bicikliző csapattal jónéhányszor" feltekertünk", majd "leereszkedtünk" a hegyről. Eután a pilates következett Emesével, ahol végre mindenki kinyújthatta "fáradt" izmait és kellemesen zárta a napját. Aki nem fért be a csoportos órákra kint, a fitnesstermben izzadott. Őket is elláttuk jótanáccsal, Melinda, Kecskés Zoltán és Bánszegi Zoltán személyi trénerek mutatták meg a gyakorlatokat. A lányok a recepción innivalóval és hasznos információkkal látták el a kedves érdeklődőket.
  • Néhány fotó a kinti és benti edzésekről megtekinthető itt

    A Vezér-Fitness tae-bo csoportja egy fergeteges bemutatóval szórakoztatta a MÁV rendezvényén a vendégeket 2008. április 11-én.
  • A fotók megtekinthetők itt

    A Vezér Fitness gyermekfitness csoportja a 2007-es évet egy háziversennyel zárta. Az elso néhány fotón a kislányok egyéni gyakorlatok közben, aztán eredményhírdetés, és végül közös fotó az edzokkel.
  • A fotók megtekinthetők itt

    A május 13-i Devil Tuning-on a Vezér Fitness ismét képviseltette magát. Fellépett a gyerekfitness kicsi és nagy csoportja és kangoo-csapat. A kangoo csapat fellépés után sétált egyet és fotózgattak is. A kisebbek kezdték a műsort, nagy tapsot kaptak. Majd jöttek a nagyobbak és elkápráztatták a közönséget.
  • Néhány fotó róluk fellépés miközben szórakoztatják a közönséget. A képek megtekinthetők itt

    2007 Április 14-15-én a Főnix csarnokban megrendezett autókiállításon a Vezér Fitness is vendégeskedett. Kangoo, Hip-Hop és gyermekfiness bemutatóink mind nagy sikert arattak.
  • Gyermekfitness csoportunk közös bemutatója (képek itt) mellett 3 versenyző egyéni versenygyakorlatot is bemutatott (képek itt).
  • A Kangoo bemutató után a legtöbben a cipőről, az óra felépítéséről és nehézségéről érdeklődtek. Mindenre választ kaphatnak ha eljönnek és kipróbálják. Az órák időpontjai: hétfő 18:30, szerda 18:30, csütörtök: 18:00, péntek 17:00 és vasárnap 17:00. A képek megtekinthetők itt
  • Hip-Hop táncsoportunk laza bemutatósa szintén nagy tapsot váltott ki. A képek megtekinthetők itt

    Október 14-én mosolygós nyílt napunkon csak mosolygós gyerekek és felnőttek tornáztak a Vezér Fitnessben. Volt nevetés, móka és az udvaron tartott kangoo-jumps aerobic óra, amit gyerek és felnőtt egyaránt élvezett. Egyszóval fergeteges buli volt, aki ott volt jöjjön máskor is, aki nem azért, hogy ő is mozogjon egy jót a követekezőn. A Vezér Fitness edzői és munkatársai üdvözölnek minden kedves résztvevőt, és jó képnézegetést kívánnak!

    A nyílt napon készült képek megtekinthetők itt.

    A Vezér Fitness gyermekfitness csoportja az idei évet egy hangulatos házi bemutatóval és versennyel zárta, ami nagyon hangulatosra sikerült. Mindenki egy saját kis 1 perces gyakorlatban mutatta meg a szülöknek és a nézőknek amit egész évben tanultak. Szeptembertől újra indul a gyerekfitness ahová szeretettel várunk mindenkit, a szülőket is, hísz ők is edzhetnek míg a gyereket várják. Így az egész család fitt lehet!

    A versenyen készült képek megtekinthetők itt.

    2006 Június 14-én ismét nyílt nap volt a Vezér Fitnessben, melynek keretein belül vendégeink többek között a manapság egyre népszerűbb Kangoo Jumppal is megismerkedhettek, mely kiváló állóképesség javító és zsírégető hatású.

    A Kangoo Jump órán készült képek megtekinthetők itt.

    4 versenyzőnk vett részt a November 12-én Tiszaújvárosban megrendezett Nemzetközi Tisza Kupa 2005 nevű versenyen. Csige Katalin Junior Női Testépítés kategóriában aranyérmes lett, Hajdrik Mária Fitness Forma 160 cm alatti kategóriában 4. Kovács Anikó Fitness Modell abszolút kategóriában 7., Miskolczi Krisztina szintén Fitness Modell kategóriában 8. helyezést ért el.

    A versenyen készült képek megtekinthetők itt.

    2005 Novemberben került Debrecenben megrendezésre a Fitparádé. Először indult debreceni gyerek a fitness kategóriában, ahol Berki Gréta a Vezér Fitness versenyzője a 10-12 éves közötti kategóriában 5-ik lett. Gréta tovább edz a tavaszi versenyekre Tóth Emese edző írányításával.

    A fitness modell kategóriában Miskolczi Krisztina képviselte a Vezér Fitnesst akinek ez az első versenye.

    Kecskés Zoltán a Wellness magazinnal közösen egészséges életmód és fogyókúrás tanácsokkal látta el az érdeklődöket és a rendezvényre Kecskés Karina is ellátogatott szülei kíséretében

    A 2005 augusztusában a megrendezett motorkiállításon a Vezér Fitness képviseletében Kovács Anikó és csapata színvonalas Tae-bo bemutatóval szórakoztatta a közönséget.

    A hétvégén készült képek megtekinthetők itt.

    2005 augusztusában került megrendezésre a Devil Tuning hétvége, melyen a Vezér Fitness is képviseltette magát. Csige Kata, klubunk versenyzője, mint a testfestés alanya, Kovács Zsuzsa és Rózsa Ágnes, mint hostessek vettek részt. Kovács Anikó és csapata pedig egy színvonalas Tae-bo bemutatóval szórakoztatta a közönséget.

    A hétvégén készült képek megtekinthetők itt.

    2005 júniusában ismét nyílt nap volt a Vezér Fitnessnél. Vendégeink ingyenesen kipróbálhatták edzőtermünket, illetve bármylik aerobic óránkat is. E mellett termékbemutatókkal, szaktanácsadással és különleges kedvezményekkel színesítettük a napot.

    A nyílt napon készült képek megtekinthetők itt.